Párizsi vérengzés - Vádat emeltek Coulibaly négy feltételezett segítője ellen

Párizsi vérengzés - Vádat emeltek Coulibaly négy feltételezett segítője ellen

Vádat emelt az ügyészség a négy, 22 és 28 év közötti gyanúsított ellen a 17 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek ügyében. A vád szerint logisztikai segítséget nyújtottak az egyik elkövetőnek...
Amikor a terrorizmus és a globális diktatúra karöltve együtt járnak

Amikor a terrorizmus és a globális diktatúra karöltve együtt járnak

A párizsi vérengzéssel kapcsolatban már számtalan cikk jelent meg a többség által elfogadott fő média orgánumokban, illetve az internetes írások is megjelentek, vélelmezve a terror hatásait emberekre ...
Párizsi vérengzés - Egyiptomi vallástudósok szerint a legnagyobb terroristák a párizsi felvonulás első sorában masíroztak

Párizsi vérengzés - Egyiptomi vallástudósok szerint a legnagyobb terroristák a párizsi felvonulás első sorában masíroztak

Egyiptomi vallástudósok szerint a "legnagyobb terroristák közül néhányan az első sorban masíroztak" a párizsi terrorellenes felvonuláson, a Nyugat pedig kettős mércét alkalmaz az iszlámmal szemben - d...
Párizsi vérengzés - Több tízezres tiltakozó nagygyűlés Groznijban a Mohamed-karikatúrák ellen

Párizsi vérengzés - Több tízezres tiltakozó nagygyűlés Groznijban a Mohamed-karikatúrák ellen

Több tízezer ember részvételével nagygyűlés kezdődött hétfőn Csecsenföld fővárosában, tiltakozásul a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban megjelent Mohamed-karikatúrák és a vallásos embere...
Párizsi vérengzés - Charlie Hebdo főszerkesztője: a vallás ne keveredjen a politikába

Párizsi vérengzés - Charlie Hebdo főszerkesztője: a vallás ne keveredjen a politikába

A Charlie Hebdo csak akkor veszi célba a vallási szereplőket, ha a hit belekeveredik a politikába - jelentette ki Gérard Biard, a Charlie Hebdo főszerkesztője vasárnap az amerikai NBC amerikai tévécsa...
A Charlie Hebdo alapítója gyilkossággal vádolja a szerkesztőt - videó

A Charlie Hebdo alapítója gyilkossággal vádolja a szerkesztőt - videó

A Charlie Hebdo egyik alapítójának véleménye nagy port kavart, mert a meggyilkolt Stéphane Charbonnier-t azzal vádolja, hogy kollégáit a karikatúrákkal belerángatta a halálba. Az egyik alapító Henri ...
Párizsi vérengzés - A dzsihadista testvérpár másik tagját is eltemették

Párizsi vérengzés - A dzsihadista testvérpár másik tagját is eltemették

A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást végrehajtó testvérpár fiatalabb tagját, Chérif Kouachit is eltemették egy névtelen sírba - közölte vasárnap a francia főváro...
Párizsi vérengzés - Elkapkodták a Charlie Hebdo új számát Bécsben

Párizsi vérengzés - Elkapkodták a Charlie Hebdo új számát Bécsben

Elkapkodták a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapnak a múlt heti merénylet óta megjelent első számát Bécsben, ahova 300 darab érkezett a francia lapból. Mint más európai országokban, Bécs...
Egy magyar politikus figyelmeztetése az agresszíven előre nyomuló Charlie Hebdo képződményéről

Egy magyar politikus figyelmeztetése az agresszíven előre nyomuló Charlie Hebdo képződményéről

Vona Gábor mélységesen elítéli a terrort és felhívja Magyarország figyelmét a Charlie Hebdo magyarországi terjesztésére, ami a terrorveszélyt növelheti országunkban. A politikus Facebook oldalán oszt...
Két afrikai napilap bocsánatot kért Charlie Hebdo címlap közlése miatt!

Két afrikai napilap bocsánatot kért Charlie Hebdo címlap közlése miatt!

A kenyai The Star és a dél-afrikai The Citizen afrikai lapok olvasata hatására sok muzulmán emberben felháborodást keltett. A gyilkosságokat generáló Charlie Hebdo lap Mohamed prófétát ábrázoló rajzá...
Párizsi vérengzés - Eltemették a Charlie Hebdo vezető karikaturistáját

Párizsi vérengzés - Eltemették a Charlie Hebdo vezető karikaturistáját

Több százan búcsúztatták el pénteken Charbot, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap igazgatóját és vezető karikaturistáját, akit január 7-én az újság 11 munkatársával együtt két dzsihadista a szerkesztős...
Párizsi vérengzés - Párizs és Washington közösen keresi a szükséges válaszokat a terrorizmusra

Párizsi vérengzés - Párizs és Washington közösen keresi a szükséges válaszokat a terrorizmusra

Francois Hollande francia államfő és John Kerry amerikai külügyminiszter megállapodtak abban, hogy a két ország "közösen keresi a szükséges válaszokat" a múlt heti párizsi terrortámadásokat követően. ...